A lakásbérlés. Nem feltétlen szükségmegoldás!

Első lakásuk vásárlását tervezőknek a cikk elolvasása kötelező!

 

A diákévek elmúltával a fiatalok többsége szeretne a szüleitől elszakadni és a saját lábára állni. Ez nehezen megvalósítható, amíg egy háztartásban élnek. Ezért jogos igény a fiatal részéről az önálló otthon megteremtése. Ezzel nem érdemes és nem is kell vitatkozni.

Azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy ma Magyarországon az emberek többsége csak szükségmegoldásként tudja elfogadni azt a tényt, hogy nem a saját tulajdonú lakásában lakik.

Pedig a lakásbérlésnek vannak előnyei a tulajdonlással szemben. Nem szeretnék a lakásbérlés mellett kampányolni, csak szeretném felsorolni a lakásbérléssel járó előnyöket és hátrányokat.

Előnyök:

1. Ha változnak az igényeink, kisebb nagyobb, világosabb lakást szeretnénk, vagy csak munkánk miatt máshová praktikus költöznünk, akkor a lakásbérletet egyszerűen felmondjuk és kötünk egy új bérleti szerződést.


2. A felújítás a tulajdonos költsége. Száz éves házak esetében nem ritka, hogy cserélni az elöregedett gázcsöveket, vagy ki kell bélelni a kéményt, különben a Gázművek felfüggeszti a szolgáltatást.


3. Jelen ingatlanpiaci körülmények között olcsóbb lakást bérelni, mint vásárolni. Ezen a ponton szoktak a legtöbben vitába szállni velem. Azoknak, akik feliratkoztak a Hasznos tippek lakásvásárlóknak ingyenes e-mail kurzusra, bemutatom az ezzel kapcsolatos számításaimat. Ha még nem iratkozott fel, alinkre kattintva megteheti.


4. Bizonyos feltételek megléte esetén a lakásbérlést az Önkormányzat támogatja. 

Hátrányok:

1. Sajnos bármikor előfordulhat, hogy a lakás tulajdonosa felmondja a bérleti szerződést, és akkor a felmondási idő leteltével bizony költöznünk kell.


2. Nem alakíthatjuk szabadon a lakást, mindenhez kell a tulajdonos engedélye.

Nekem több hátrány nem jut eszembe.

Ha Ön tud még további érveket a lakásbérlés mellett, vagy ellen, akkor a blogban várom véleményét. 

 

Login