Akkor most van megoldás a devizahitelesek problémájára?
Olvassa el 3 pontbólálló javaslatunkat!
A devizaalapú jelzálog bejegyzésének korlátozása helyett helyesebbnek tartanám, ha a bankok egyoldalú szerződésmódosításait korlátoznák.
Javaslatok, amik könnyítenének a devizahitelesek terhein:
1. A hitelkamatok bankközi kamatrátákhoz való kötése. A pénzügyi válság kezdetekor a magyar bankok abban látták a megoldást, hogy megemelték a hitelkamatokat. A változó kamatozású hitelek felvevői ez ellen nem igazán tudnak védekezni, hiszen a hitelszerződésben benne van, hogy a bank a kamatperióduson túl (általában félévente, évente) lényegében tetszőlegesen változtathatja a kamat mértékét. Ennek következtében az utóbbi időszakban a kamattörlesztés összege a havi törlesztőrészletben legalább 20-25%-kal emelkedett, de ennél nagyobb mértékű növekedésről is hallottam. (Annak ellenére, hogy a svájci jegybank ezen időszak alatt kamatot csökkentett.) A megoldás: Léteznek bankközi kamatláb mutatók, amik percnyi pontossággal mutatják az éppen aktuális bankközi kamatláb mértékét. A legismertebb ezek közül a LIBOR. Jó lenne egy olyan szabályozás, ami előírná, hogy a hitelszerződés megkötésekor a hitelkamatot a LIBOR-hoz kell kötni. Pl.: A hitel mindenkori kamata a LIBOR+4%. Ez a kamatfelár biztosítaná azt, hogy a bankoknak mindig meglegyen a tisztességes nyeresége a kihelyezett hiteleken. Egy ilyen szabály gátat vetne annak a gyakorlatnak, hogy amikor egyébként nehéz új hiteleket kihelyezni, akkor a meglévő adósok kamatterheit növelik korlátlanul, indoklás nélkül. Különösen aktuális ez most a tervezett bankadó bevezetése előtt, mivel a bankok már most azzal fenyegetőznek, hogy a bankadó terheit áthárítják az ügyfelekre. Ennek az áthárításnak kitűnő eszköze a meglévő hitelek esetében történő kamatemelés, hiszen a kiszolgáltatott adós tehetetlen.
2. A pénzváltási nyereség különválasztása a hitelezéstől. Az adósnak mind a hitelek kifizetésekor, mind a hitel törlesztésekor az MNB közép árfolyamon kelljen elszámolnia a bankkal. Erre már indult kezdeményezés a kormány részéről is. Vagy ha ez nem elfogadható, akkor az adósnak legyen lehetősége a devizahitelt devizában felvenni és devizában törleszteni. Az adós ott válthasson pénzt, ahol neki ez kedvezőbb. Ne legyen rákényszerítve a hitelt adó bank kedvezőtlen árfolyama. Működjön a szabad verseny!
3. A kezelési költséget forintban kelljen meghatározni és fizetni. A kezelési költségről az ügyfelek gyakran hajlamosak megfeledkezni. A nevéből adódóan gondolhatjuk, hogy ez a tétel hivatott fedezni a bank költségeit, míg a hitelkamat és a bankközi kamat közötti különbség biztosítja a bank nyereségét. Ha egy bank a magyarországi fiókjában egy magyar ügyfélnek hitelt nyújt, akkor az ezzel kapcsolatos költségei forintban keletkeznek. Ezért teljesen indokolatlan, hogy a kezelési költség devizában kerüljön megfizetésre. Ezt a bankok nyilvánvalóan az átváltási nyereség realizálása miatt találták ki. Hiszen az adós a legtöbb esetben forintban törleszt, amiből a bank csak a tőketörlesztéshez és a bankközi kamat megfizetéshez szükséges részt váltja át devizára (a középárfolyamhoz közel), viszont a teljes törlesztőrészletet átszámolja a saját valutaeladási árfolyamán. Természetesen a kezelési költség forintosítása egy magas árfolyam mellett nem jó üzlet az adósnak, de a jövőben ezt a kockázatot ki lehetne venni a devizahitelezésből. Esetleg meg kellene adni a lehetőséget az adósnak arra, hogy a hitelfelvétel napján érvényes árfolyamon forintosítsa a kezelési költséget. Azt sem tartanám ördögtől valónak, hogy egy kezelési költség plafon legyen meghatározva.
Szeretném a fentieket egy CHF alapú hitelen bemutatni!
A számok egy létező hitelszerződés törlesztőrészletét mutatják be. A tőketörlesztés összegét az átláthatóság miatt állandónak vettem. (Normális esetben a tőketörlesztés kamatperiódusonként kismértékben emelkedik, ezzel párhuzamosan a kamat kissé csökken.)
| |
2008 |
1CHF=158Ft |
2010 |
1 chf=220 Ft |
| tőketörlesztés |
110 |
17 380 Ft |
110 |
24 200 Ft |
| kamat |
160 |
25 280 Ft |
209 |
45 980 Ft |
| kezelési ktg |
65 |
10 270 Ft |
65 |
14 300 Ft |
| összesen |
335 |
52 930 Ft |
384 |
84 480 Ft |
Nézzük meg, hogyan változna a törlesztőrészlet a fenti javaslatok figyelembevételével!
A töketörlesztés változatlan marad. A CHF bankközi kamat csökkent, de legyünk nagyvonalúak és a kamatot hagyjuk változatlanul. A kezelési költség forintban számolva szintén nem emelkedik. Az elszámolás nem a bankok valutaeladási árfolyamán, hanem egy pénzváltó valutaeladási árfolyamán történik.
| |
2010 |
1CHF=210Ft |
| tőketörlesztés |
110 |
23 100 Ft |
| kamat |
160 |
33 600 Ft |
| kezelési ktg forintban |
0 |
10 270 Ft |
| összesen |
|
66 970 Ft |
A forintban mért törlesztőrészlet - emelkedés még így is 25%-os, de azt hiszem ez a kockázat vállalható.